Az Építészeti Szerzői Jogi Nyilvántartásról szóló 8/2020. (VI. 26.) MvM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 3. § (4) bekezdése alapján a Lechner Nonprofit Kft., mint az építészeti szerzői jogi nyilvántartás (ÉSZJNY) adatbázisának üzemeltetője és adatkezelője az alábbi közleményt teszi közzé.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 59/B. §  (1) bekezdése értelmében az építtető és a tervező a közös nyilatkozatában az ÉSZJNY részére az építészeti-műszaki dokumentációhoz, valamint az annak alapján megépült építményhez fűződő szerzői vagyoni jogok tulajdonosának vagy tulajdonosainak a közlemény szerinti adatokat adta át.

Nyilvántartásunk nem közhiteles, a nyilvántartásban szereplő adatok valódiságáért, helyességéért a nyilatkozattételre jogosult személy felel a nyilatkozat szövegének megfelelően. Az építészeti alkotás a nyilvántartásba vételét követően az adatbázis részét képezi és publikussá, azaz kereshetővé válik.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Rendelet értelmében az a személy, aki erre irányuló nyilatkozata esetén egyébként nyilatkozattételre lenne jogosult, a közlemény megjelenésétől számított 15 napon belül az eszjny@lechnerkozpont.hu e-mailen vitathatja a nyilatkozatot tevő(k) jogosultságát. Amennyiben a közlemény megjelenésétől számított tizenöt napon belül észrevétel nem érkezik, az üzemeltető a nyilvántartás felületén nyilvánosságra hozza a nyilatkozatot.

Kérjük, hogy vita esetén szíveskedjen a közlemény azonosítójára és az Épület/tervdokumentáció megnevezésére hivatkozni.

Rekordok száma: 6
Épület/tervdokumentáció megnevezése Azonosító Szerző (tervező) Szerzői vagyoni jogosult neve Cím Jogszerzés módja Bejegyzés ideje
1 1 lakásos új lakóépület Szalafő Hrsz. 0123/9.
130522059
  • Név:
    Őrfi József
    Kamarai azonosító:
    É 13-1391
Őrfi József
Szalafő
9942
Vas
HRSZ
0123/9
tervezési-felhasználási szerződés 2023-09-25
2 Szombathelyi Domonkos kolostor
130520855
  • Név:
    Mátis Barna
    Kamarai azonosító:
    É 18-0036
Egri Balázs
Szent Márton utca 40.
Szombathely
9700
Vas
tervezési-felhasználási szerződés 2023-09-25
3 Szombathelyi Domonkos kolostor
130520855
  • Név:
    Mátis Barna
    Kamarai azonosító:
    É 18-0036
Mátis Barna
Szent Márton utca 40.
Szombathely
9700
Vas
tervezési-felhasználási szerződés 2023-09-25
4 lakóépület bővítése - Tiszavárkony, Endre kir. út 50.
130522058
  • Név:
    Mátyusné Egyed Krisztina
    Kamarai azonosító:
    É 16-0174
Prizma-M Bt.
Endre kir. út 50.
Tiszavárkony
5092
Jász-Nagykun-Szolnok
tervezési-felhasználási szerződés 2023-09-22
5 Miskolc, Mechatronikai Ipari Park ipari és logisztikai csarnok, Hrsz.: 12995/11
130522053
  • Név:
    Várhidi Tamás
    Kamarai azonosító:
    É 11-0310
Konstruma Mérnöki Iroda Kft.
Miskolc
3526
Borsod-Abaúj-Zemplén
HRSZ
12995/11
tervezési-felhasználási szerződés 2023-09-15
6 Szigetvár, Iron-Tech üzemcsarnok bővítése és irodaépület létesítése
130520853
  • Név:
    Keresztes Béla
    Kamarai azonosító:
    É1-02-0114
Keresztes Béla
Dencsházai utca 12.
Szigetvár
7900
Baranya
tervezési-felhasználási szerződés 2023-09-12