Építészeti Szerzői Jogi Nyilvántartás - Közlemény
Az Építészeti Szerzői Jogi Nyilvántartásról szóló 8/2020. (VI. 26.) MvM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 3. § (4) bekezdése alapján a Lechner Nonprofit Kft., mint az építészeti szerzői jogi nyilvántartás (ÉSZJNY) adatbázisának üzemeltetője és adatkezelője az alábbi közleményt teszi közzé.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 59/B. § (1) bekezdése értelmében az építtető és a tervező a közös nyilatkozatában az ÉSZJNY részére az építészeti-műszaki dokumentációhoz, valamint az annak alapján megépült építményhez fűződő szerzői vagyoni jogok tulajdonosának vagy tulajdonosainak a közlemény szerinti adatokat adta át.
Nyilvántartásunk nem közhiteles, a nyilvántartásban szereplő adatok valódiságáért, helyességéért a nyilatkozattételre jogosult személy felel a nyilatkozat szövegének megfelelően. Az építészeti alkotás a nyilvántartásba vételét követően az adatbázis részét képezi és publikussá, azaz kereshetővé válik.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a Rendelet értelmében az a személy, aki erre irányuló nyilatkozata esetén egyébként nyilatkozattételre lenne jogosult, a közlemény megjelenésétől számított 15 napon belül az eszjny@lechnerkozpont.hu e-mailen vitathatja a nyilatkozatot tevő(k) jogosultságát. Amennyiben a közlemény megjelenésétől számított tizenöt napon belül észrevétel nem érkezik, az üzemeltető a nyilvántartás felületén nyilvánosságra hozza a nyilatkozatot.
Kérjük, hogy vita esetén szíveskedjen a közlemény azonosítójára és az Épület/tervdokumentáció megnevezésére hivatkozni.
Épület/tervdokumentáció megnevezése | Azonosító | Szerző (tervező) | Szerzői vagyoni jogosult neve | Cím | Jogszerzés módja | Bejegyzés ideje | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | 1 lakásos új lakóépület Szalafő Hrsz. 0123/9. |
130522059 |
|
Őrfi József | Szalafő
9942
Vas
HRSZ
0123/9
|
tervezési-felhasználási szerződés | 2023-09-25 |
2 | Szombathelyi Domonkos kolostor |
130520855 |
|
Egri Balázs | Szent Márton utca 40.
Szombathely
9700
Vas
|
tervezési-felhasználási szerződés | 2023-09-25 |
3 | Szombathelyi Domonkos kolostor |
130520855 |
|
Mátis Barna | Szent Márton utca 40.
Szombathely
9700
Vas
|
tervezési-felhasználási szerződés | 2023-09-25 |
4 | lakóépület bővítése - Tiszavárkony, Endre kir. út 50. |
130522058 |
|
Prizma-M Bt. | Endre kir. út 50.
Tiszavárkony
5092
Jász-Nagykun-Szolnok
|
tervezési-felhasználási szerződés | 2023-09-22 |
5 | Miskolc, Mechatronikai Ipari Park ipari és logisztikai csarnok, Hrsz.: 12995/11 |
130522053 |
|
Konstruma Mérnöki Iroda Kft. | Miskolc
3526
Borsod-Abaúj-Zemplén
HRSZ
12995/11
|
tervezési-felhasználási szerződés | 2023-09-15 |
6 | Szigetvár, Iron-Tech üzemcsarnok bővítése és irodaépület létesítése |
130520853 |
|
Keresztes Béla | Dencsházai utca 12.
Szigetvár
7900
Baranya
|
tervezési-felhasználási szerződés | 2023-09-12 |